„Én, Vasas vagyok”

„Én, Vasas vagyok”

Vasas-emléktöredékek – Az Illovszky Rudolf Stadion arculati és grafikai koncepciója

2016. szeptember – 2019. július 5.

Koncepcióterv
Salát Zalán Péter
Sztranyák Zsófia

Társalkotók
Hepke Alajos Miklós
Tiszka Annamária

Felelős vezető
 Markovits László
a Vasas Sport Club
elnöke

Szöveg: Salát Zalán Péter és Sztranyák Zsófia
Fotó: Villányi Csaba és Salát Zalán Péter
Retus: Rácz Sándor
Technika: Horseman L, 4 ✕ 5 inches műszaki fényképezőgép,
Kodak Ektar 100 negatív filmen

Mottó

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak...
József Attila: Óda

Az újonnan felépült Illovszky Rudolf Stadion egy különös, sportlétesítményekben nem megszokott történetmesélés színtere.
A 108 éves dicsőséges és olykor traumatikus futballtörténelem sajátos feldolgozása a funkcionalitás tereiben zajlik. Közlekedőkön, folyosókon, lépcsőházakban, a díszteremben, lounge-okban, öltözőkben, a sajtószobában, a sportszakma területein, mindenhol és bárhol, ahol szurkoló, sportoló, sportvezető, médiamunkás és bárki felbukkanhat. Fontos megjegyezni, nem beszélhetünk múzeumról, ugyanis semmiféle múzeumi-tudományos munka nem történt a tervezési folyamat közben, és nem épülhettek meg a bemutatás nagyvonalú terei. A koncepció megalkotói úgy mondják: ez egy tervezőgrafikai és alkotóművészeti reakció a Vasas évszázados futballhistóriájára. A múltjára büszke, tradicionális, nagyjait megbecsülő és biztos jövőképet adó klubot szeretne a Vasas-szurkoló. Szlogenünk: A Család az első! – és valóban családként éljük meg a Vasashoz való ragaszkodást. Az új létesítménnyel és a megteremtett vizuális világgal a Vasas-családtagjainkkal szeretnénk párbeszédbe lépni, ez egy esély a futballklub közelmúltbéli és több évtizedes sikertelenségének lezárására, jelenünk megerősítésére, egyben a jövőnk biztosítéka. Célunk a Vasas-történelemtudat erősítése, a tömegre való hatás, és közben a látogatók irányítása. A tömegességet mint pszichológiai eszközt használjuk. A trófeanélküliség ellenére is erősíteni és tanítani szeretnénk a legújabb Vasas-generáció identitástudatát. A grafikai koncepció alapvetése, hogy szerkesztett szövegekből alkotunk térgrafikákat, olyan tervezőgrafikai szövetet, amely egyenlő arányban hordoz olvasható tartalmat, egyben esztétikussá teszi, díszíti a tereket. Több százezer karakter írott tartalom került az épületbe. Az emlékezetből kitörölhetetlen mozdulatok, az érzelmeket kiváltó mikrotörténetek homogénné teszik az aranyidőket és a rendszerváltás utáni „traumáink” időszakának büszke pillanatait. Az átélés élményét a Vasas-mitológia mélyítéseként éli meg a szurkoló.

      Nyugati lelátó, főépület

Vasas-szív és vérkörök
– Kortárs tipográfiai térinstalláció

A „Vasas-szív és vérkörök” elnevezésű minimalista falgrafika egy tipográfiai fonalrendszer, amely az épület középpontjából kiindulva behálózza a Nyugati lelátót magába foglaló reprezentatív főépület téregyüttesét. A Vasas Család mellett sokszor emlegetjük, a Vasas-szív kifejezést is mint a kötődésünk jelképét.
A szív az emberi lét centruma. A testünk vérkeringését működtető és az életet fenntartó szervünk egyben az emberi lélek szimbóluma is. A pumpafunkciót ellátó szív a keringés központi szerve, ritmusos összehúzódásaival biztosítja testünk érrendszerében, a nagy- és a kisvérkörben az állandó véráramlást. Mindeközben szívünk a szeretet áradásának is központja. Az emberi testben húzódó érrendszert az anatómiával foglalkozó szakkönyvek vörössel és kékkel mutatják meg minden esetben. Tehát minden ember legbelül piros és kék. 🙂
A „Vasas-szív és vérkörök” a Vasas Sport Club örökké tartó vérkeringését, mozgásba hozását, létezését, életben maradását jeleníti meg grafikus eszközökkel, ezzel létrehozva az ország talán legnagyobb méretű tipográfiai, kissé szentimentális műalkotását.
A „Vasas-szív és vérkörök” elnevezés áthallást is rejt magában. A klubhovatartozás kinyilvánítása egyben örök időkön át tartó, elválaszthatatlan kötelékbe rendeződés, eltérő identitású – szurkolói – csoportok tömege, egy modern kori vérszerződés. Csapatok közötti ugrálás márpedig nincsen!
A Vasas Szíve, az epicentrum, a Mixzóna pálya felőli falán helyezkedik el. A monumentális méretű, a Tiszka Annamária tervezőgrafikus által tervezett Lanx modulrendszerből és a „vér” szóból megalkotott konstruktivista, piros-kék színeket vegyítő, betűvágással, öt rétegből álló plexiből készülő, falra rögzített Vasas-szívből indulnak a piros és kék főerek a jobb és a bal oldali lépcsőházak felé, és kúsznak fel indaként az épület minden egyes közönségforgalmi terébe.
A piros és kék fonalnak a Visual Communication at Weißensee Kunsthochschule Berlinen végzett Verena Gerlach Sizmo Line Pro betűje az alapja. A 2017-ben megalkotott modern betűcsalád egyediségét egy alapvonal határozza meg, amely kötött pályaként fűzi össze a karaktereket és alkot összefüggő rendszert.
A Vasas-vérkörök tartalmát kiragadott, megírt emlékfraktálok adják. Egy különös kohézió jön létre a Hegyi Iván által írt Pályamű címmel megjelenő Vasas-történelemkönyv és az épített tér között. A Vasas futballcsapatának történetét a legapróbb részletességgel, 512 oldalon feldolgozó kötet idézetei, kiemelései jelennek meg a vérkörön; történetrészletek, visszaemlékezések apró mozzanatokra, elvesző mondatfoszlányokra.
A grafikus érrendszer foglalja magában a Vasas első osztályú csapatában valaha szerepelt labdarúgók névsorának tipográfiai modulrendszerben megjelenített láncolatát a Baróti Lajos Díszteremben, illetve a Vasas első osztályú csapatának a Béke és a Fáy utcában, továbbá a Népstadionban megvívott bajnoki, valamint hazai és európai kupamérkőzéseinek adatbankját tipográfiai szövetként megjelenítve. De a térinstalláció magában foglalja a régi, elbontott Illovszky Rudolf Stadionról analóg technikával, műszaki kamerával készült Az elszenderedő Illovszky-stadion című fotóesszét, a Hexagonal Trófea meglelésének körülményeit, és Izsó Ignác példamutató élettörténetét is befogadja a második emelet nagyobb termében, útban a gyermekjátszó felé.
Nem egy időbeli kronológia ez.
Felvillanások, töredékek, legendáriumok.
A fonalrendszer hordozza az épített környezetben a piros és a kék színeket, oldva az elegáns, szürke építőanyagok árnyalatainak tömegét, egyben az épület külső héján körbefutó acélhálóra is reflektál a mű, a belsőépítészet szerves részévé válik.
A „Vasas-szív és vérkörök” egy konceptuális művészeti munka, reflexió a jelen stadionépítések megszokásaira, egyben élen járás, amely a Vasas Sport Clubra minden időben jellemző volt.

Kupák, trófeák, relikviák

Az egész épületet behálózó „Vasas-szív és vérkörök” installáció része az összegyűjtött és kiállított trófeák, relikviák, serlegek, érmek, korabeli mezek, dokumentumok bemutatása. A most Wágner Róbertné örökös tag vezetésével, aprólékos munkával felkutatott létrejövő gyűjtemény a Vasas futballcsapata történelmének legnagyobb sikereit mutatja be. A legfényesebb trófea, a negyven év lappangás után a Magyar Nemzeti Múzeumból előkerülő Hexagonal Trófea bronz lovas szobor – amelyet 1967 februárjában hódított el Dél-Amerikában az akkor veretlen bajnokcsapat – a második emeleti szinten kapott helyet, egy eredeti Mészöly-futballmez és a chilei tornán használt, Pelé által is aláírt futball-labda mellett.
A földszinten, falakon áttört vitrinekben látható a Vasas által hatszor elnyert Közép-európai Kupa eredetije, amely mindörökre az utolsó győztes FK Borac Banja Luka tulajdona. Eredetijét a Borac fél évre kölcsönadta a Vasas Sport Clubnak, és hozzájárult, hogy hiteles másolat készüljön a trófeáról.
Szintén a földszinten kapott helyet a négy kupagyőzelem emlékére a Vasas által készíttetett Magyar Kupa-másolat, valamint a majdnem egy méter magas Costa del Sol-i serleg, amelyet a Real Madrid és a Málaga legyőzésével nyert el a Vasas 1970-ben Spanyolországban.
A hat bajnoki címet (1957, 1961, 1962, 1965, 1966, 1977) szimbolizáló térben álló óriásérmék a főépület minden szintjén megjelennek. A fénylő fémből készülő installáció egyben egy vitrin, mely az adott bajnokcsapathoz köthető tárgyat mutat be; Berendy Pál stoplis cipője 1961-ből, egy firenzei bronz oroszlánszobor 1962-ből, egy ezüsttál, amelyet az 1957-es bajnokcsapat kapott a Real Madrid elleni BEK-mérkőzés alkalmával, Várady Béla Ezüstcipője pedig az 1977-es bajnoki címet ábrázoló érmében kapott helyet.
A vitrineket és a kiállítás installálását Bartha Tamás és György Árpád Hunor, a Heonlab munkatársai valósították meg.

      Piros torony/Kék torony

Magdolna-trapéz
– Az alapító ősök és a névadó legendák pilonja

Áll egy ház a Józsefvárosban, a Magdolna utcában. A Vasas Szakszervezet székháza. A vasmunkások temploma. Ikonikus art deco épület, amelyet 1928-ban Tauszig Béla és Róth Zsigmond tervei alapján építettek. A vasmunkások büszkesége, ami ma is szakszervezeti tulajdonban van. A székház „kívül klasszikus tömörség, amely kihangsúlyozza, hogy a fővárosnak és a munkásmozgalomnak ez az új nyeresége azoknak a céljait szolgálja, akik erejükkel vastömböket formálnak”. A vasas szakszervezeti vezetők által meghatározott irányelv szerint „az építkezés luxusmentesen történik”. Ez az épület a korban különlegesen modern épületként hatott. A ház legimpozánsabb része a díszterem, amelyet a Róth Miksa műhelyében tanult Kopp Ferenc üvegfestő által alkotott üvegablakok díszítenek. Ezek nem a megszokott színes, festett üvegablakok: a leghatalmasabbak a tűz, a világosság és az erő allegorikus képei, a kisebbek a tíz különböző vasas szakma üvegbe álmodott jelképei.
Az ezeken az üvegtáblákon található geometrikus díszítőelem egy térbeli trapéz. Ezt a formát felfrissítve hozzuk be a grafikus jelet a névadó legendáinknak emléket állító tornyokba, ezáltal a minimalista gesztussal emlékezve a Vasas Sport Club ősi alapítóira, a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségére és a helyszínre, ahol a sportklub történelme is íródott.
A térbeli trapéz tehát az alapító ősökre emlékeztet. A lentről felfelé táguló, atmoszferikus térben  a Vasas legfényesebb csillagai jelennek meg. A faldíszítő elemként megjelenő geometrikus formák laza elrendezésben lebegnek a térben. Transzparens módon ábrázoljuk a Kopp Ferenc-féle stilizált trapézokat, ezzel is légiesebbé téve a motívumot.
A felsőbb, fénnyel teli tér felé a trapézok folyamatosan tágulnak, míg a legfelső szintre érve, az arcképcsarnok terében oly hatalmassá válnak, hogy a téren is túlnyúlva léphet be a trapézok közé a látogató. Ez a táguló folyamat tudat alatt rögzíti a szurkolóban a portrékon szereplők óriássá emelkedését. A Sztranyák Zsófia grafikusművész által karcolt monumentális méretű portrék – technikája szerint hidegtűk – egy utazásra invitálnak bennünket. A ritmikus sorják fény-árnyék játéka a legendák arcvonalait hol élesebben, hol tompábban eleveníti meg. A trapéz részletté bomolva vonalvezetéssé válik, így illeszkedve és kapcsolódva a főépületből indaként futó vérkörök fonalába.
Egy szinttel lejjebb jelennek meg a portrékhoz tartozó életrajzok, egységbe rendezve, a trapéz forma adta keretek között. Ez a „Vasas-olvasószoba”, ahol dokumentáljuk, rögzítjük névadóink élettörténetét. De mit fejez ki a Magdolna-trapéz?
– A trapéz formája fejre állítva a klub címerének legmeghatározóbb motívumára rímel, vagyis a V betűre.
– A térbeli trapéz hat oldallal rendelkezik, a 6 pedig ikonikus szám a Vasasban, a hat bajnoki címre utal a mértani test hat oldala.
– A trapéz egy dobogó, egy posztamens, amelyen a legjobbak állnak, és amelyeken a legértékesebbet állítjuk ki.
– A trapéz geometriájába egy fajsúlyos fémtárgyat, az üllőt is beleláthatjuk.
– A trapéz szögei, ívei párbeszédben állnak az új stadion építészeti megoldásaival, a négy lelátót körbefonó díszítő háló vonalvezetésével harmonizál.
– A névadó legendákat ábrázoló óriásportrékat is tulajdonképpen egy ilyen trapéz formájú „fémvászonba” karcolja Zsófi. A trapézgeometriával a kezdetek óta foglalkoztunk.
– A Magdolna-trapéz egy szubjektíven értelmezhető mértani alakzat, eltérően érzékelhetjük az állását, ahogy egy mérkőzés jelenetét is különbözőképen ítélhetjük meg.
– A divatban a trapéz azokban az időkben hódított, amikor a legnagyobb sikereinket értük el. Erre egy szurkolónk így emlékezik vissza a futball vonatkozásában: „Mikor tréningruha helyett trapéznadrág volt Rudi bácsin, győztünk.”

Silent vibes
– Karcolt legendaportrék és eseménytöredékek

Az idő és az emlékezés az újra átélés, megélés folyamatának meghatározó elemei. Az emlékezés egyben felejtések sorozata, az egymásra rétegződött események részletei eliminálódnak, s néha csak egy hang, egy gesztus, egy mosoly, egy lábsuhintás kontúrjai körvonalazódnak bennünk. Ugyan manapság segítségünkre vannak a mediális ábrázolások lehetőségei, sőt ki is bővültek ezen lehetőségek, ám mégis a képdömping ellenére is él az a régi szabály, hogy bizonyos felvételek kulturális ikonná válhatnak, míg másokat a megtekintés utáni pillanatban elfelejtünk. A karcolt szektornévadó portrék és események ezt a korántsem egysíkú – sikerek és mélypontok által artikulált – múltat fésülik össze egy nagy csendes, homogén múlttá, homogén pillanattá.
A karcok alapanyaga egy speciális kültéri hajtogatott kompozitlemez, amelyre a sokszorosító grafikai technikák közül a hidegtű – más néven pusztatű – eljárással, közvetlenül a felületre karcolva kerültek felhordásra az ikonikus ábrázolások és a kevésbé ismert eseményszilánkok a múltból. Valamennyi képen fémes, szürkés homály uralkodik, az arcvonások, a tárgyi kontúrok, az összetettebb formák ritkán élesek, és sokszor szinte teljesen kivehetetlenek. A karcolás által keletkezett sorják ritmikus fény-árnyék játéka teszi lehetővé, hogy hol élesebben, hol tompábban, hol pedig teljesen szétmosódva érzékeljük a látványelvűség pontjait.
A karcok tehát egy utazásra invitálnak bennünket, egy utazásra az emlékeinkbe, ahol a róluk megformált képeink csak foszlányosak, mozaikszerűek, sose sejlenek fel egészként. Az ábrázolás maga a valóság, a valóság esszenciája, amely tűnékenyen és egyben tűpontosan belevájódik a fémvászonba, most már emlékezetünkbe is, mindörökre.

      Keleti lelátó

Acélba mart történelemkönyv
– A százhat éves történelem emlékműve

Az Illovszky-stadion keleti lelátója alatt helyezkedik el tizenhat darab 125✕250✕6 cm-es monumentális, a lelátó felőli falnak támasztott nyers acéllemez, amelybe 102 000 karakternyi szöveget martak bele betűnként, ezen keresztül elevenedik meg a Vasas labdarúgásának történelme Hegyi Iván tolmácsolásában. A megváltoztathatatlan dicső múlt tiszteletet parancsoló emlékműve ez a táblasor a létesítmény legnagyobb egybefüggő közönségforgalmi terében. A tervezők tudatosan keresték azt a technológiát a szikár kronológia megjelenítésére, amellyel biztonsággal megőrizhetik azt az örökkévalóságnak. Az alapító vas- és fémmunkás közösség előtti tisztelgés okán a fémmel való formázás alapvetés volt, az alkotócsapat fontosnak tartotta az ember és a modern gép tudásának elegyítését a táblák elkészítésekor. Az acéltáblák marása a ProCAM Kft. nagytarcsai műhelyében történt, a marási pályát előkészítő mérnöki munkát a kecskeméti K-Arts Kft. szakemberei végezték.
A táblákon a szöveget a londoni és Los Angeles-i székhelyű Colophon Foundry betűtervező műhely MAD Sans Fill Bold és MAD Sans Fill Black metszeteivel szedtük. A betűtervezőket a MAD (Machine Aided Design) fontcsalád megalkotásában azok a korabeli formák ihlették, amikor programozott esztergagépek elkezdték megjeleníteni az írott szöveget, és a kiforratlan technológiából fakadóan a kerekített vonalak apró szögletességgel váltak valóra.

Mezvilág-geometria és Apáról fiúra sétány

A Béke út felőli Keleti lelátó alatt húzódó búvótér a legnagyobb összefüggő fedett építmény. Ez a Vasas-tábor korábbi törzshelye. A hat méter széles és magas, a teljes pálya hosszában húzódó közlekedőtér neve: „Apáról fiúra sétány”, amelynek szimbóluma egy Floridában készült fénykép festett másolata a falon, amely egy ismert Vasas szurkolót ábrázol, amint a kisfiával kézen fogva az óceánt szemlélik Vasas-felszerelésben.
A sétány része a Mezvilág-geometria című installáció. Korszakos csapataink viselt öltözeteinek mintázata egy grafikai rendszerben való megjelenítéssel. A nagy „piros-kékség”.
Ez egy 64 méter széles és 4 méter magas, összefüggő, monumentális falfestés, amely több mint 5500 megszerkesztett és felfestett elemből áll. Az összesen harmincnégy korabeli mezt bemutató dipólusú mű négy stációból áll.
1. A kiemelt, öt legnagyobb méretben megjelenített, klasszikus mezek egysége, köztük talán a valaha volt legszebb darab, fehér alapon bal oldalt piros-kék hosszanti sávval, amelyben a Mészöly–Farkas fémjelezte csapat és az utolsó, 1977-es bajnoki címet ünneplő együttes is szerepelt. Ezt a mezt élesztette újra a klub megalakulásának centenáriumára.
2. A harmincnégy kiválasztott mez csempeszerű bemutatása, majd egymásban feloldódása. Fellelhetők itt mezek az 1910-es, 1920-as évektől kezdődően egészen az 1990-es évek első feléig. A kezdetekre jellemző keresztcsíkozástól a hírhedt piros és kék rombuszmintás Blacky mezünkig, amely az utolsó az időrendben. A későbbiek folyamán a számtalan reklámmal, szponzorlogóval, kötelező plecsnikkel ellátott mezek esztétikuma sérült. A korábbi, apró részletekig kimunkált textiltervezői, szabósági patinás munka jórészt odaveszett.
A falat fürkészve megtalálható a Real Madrid és az Internazionale elleni BEK-mérkőzéseken viselt trikó; a transzparens, lyukacsos fehér pólónk, amelyben a Hexagonal-tornát nyertük el 1967-ben Chilében, és ennek piros változata, amelyet az edzéseken hordott a csapat; a Mészöly–Farkas–Ihász búcsúmeccsén viselt furcsa négyzetmintás piros-kék mez; az 1962-es bajnokcsapat rádióhullámokat idéző keresztcsíkozású felsője; az átlóban húzott egysávos dressz, amelyben 1966-ban Farkas János gólkirály lett; egy különös, színtiszta hófehér mez egyetlen Vasas-címerrel középen, a 70-es évekből; az 1981-ben a Magyar Népköztársasági Kupa elnyerésekor viselt egy jobb oldali hosszanti sávban csillagmintás felső… és így tovább.
3. A függőleges léniák kiemelésével az alkotóművészek által szerkesztett absztrahált vízió, amely a múlt ellenpólusaként a modern jövő lehetőségét szimbolizálja.
4. A mezek töredékké bomlása a Fáy utca felőli oldalon. Utalva ezzel arra, ahogy a hatvanas–hetvenes évek bajnoki és kupagyőzelmei napján szaggatták darabjaira a szurkolók a játékosokról levett mezeket, hogy mindenki megkaparinthasson egy kis szelet ereklyét.
Az eltúlzott, groteszk módon eltolt méretek, léptékek vonzzák a látogatók figyelmét, a tömegességet mint pszichológiai eszközt használják a tervezők.
A Mezvilág-geometria aktiválja a sajátos hely rejtett jelentéseit, az érzékekhez tér vissza, a legerőteljesebben hordozza a stadionban a számunkra oly szép piros-kék színeket.

      Északi lelátó

Angyalföldi pingafal
– Szurkolói folklorizmus

A leghangosabb és legszenvedélyesebb szurkolóink szektora, lazább, graffitiszerű kompozíciók tere, a szurkolói lét és a vasasizmus befejezetlen megidézése pannókon. A szurkolás eszköztára, Salát Zalán Péter művészeti vezető szubjektív visszaemlékezéseivel a 80-as, 90-es évek aktív szurkolói időszakára.
A szűkebb térben ugyan, de három nagyméretű falon street artos, laza szerkesztésű falfestésekkel, összesen nyolc témát dolgoz fel a rajzsorozat.
Témák szerint:
– Az angyalföldiség folklórja
– Városi falfirkák, nyomhagyások
– A végtelen hosszú, kötött piros-kék sál
– Vasas-dalok, rigmusok: „népének”
– Gombfoci, az első köldökzsinór
– A zászlóbontás, a mozgalom működésének kezdete
– A kocsma, mint a szurkolói rítus tere
– A futballgasztronómia csúcsa: a szotyi
Külön érdekesség, hogy a falakon megjelenő tárgyak nem illusztrációk, hanem gondos kutatómunkával megtalált konkrét motívumok, mint például az egyik legismertebb szurkoló, Veres Gyuri sálja, a korábbi bajnok középcsatár Izsó Ignác gombfocija vagy épp az elhíresült „Oleg a király” transzparens fehér lepedőn. A falgrafikák része a témákhoz tartozó rövid leírások, történetek, az alkotók tűnődő, szatírát és öniróniát sem nélkülöző elmélkedései.

Az angyalföldiség folklórja
Angyalföld, mint a legszebb szó, ellentmondásban az egykori komor gyárkéményekkel, nehéziparral terhelt munkáskerület képével. Az álom határán lévő megfestett valóság. Mit jelent a szó: Angyalföld?

Városi falfirkák, nyomhagyások
„Ez a kerület, amiért büszkén vérzek” – tűnt el nyomtalanul egy névtelen angyalföldi szerző által tetovált falfelirat a Fáy utcában elbontott, égszínkék színűre festett, megkopott, ódon jegypénztárépülettel együtt. A firkálás, a jel a hovatartozás demonstrációja, egyfajta kommunikációs mód, területmegjelölő funkcióval is bír. A nyomhagyás jelentéstartalmai: a Mi és Kik vagyunk, az egysorsúság tudatása az ismeretlen utánunk következőknek, a szolidaritás kinyilatkoztatása, a szurkolói turizmus bélyegzői, korabeli üzenőfal és gerillahirdetés. Tag-elünk Mi mindenhová, füzetre, tolltartóra, fatörzsre, párás ablakra… A cél, manifesztálni vasasizmusunkat.

A végtelen hosszú, kötött piros-kék sál
Minden közösségnek megvannak a maga történetei. Saját korunk hagyományait nehezebb felismerni, ezért fordulunk a múlt felé. Ne csak az archaikumra, az egyedire, a különlegesre legyen figyelmünk, hanem arra is, ami közismert a közösségen belül. A falon grafikaként ábrázolt, a tömeges használattól emblematikussá váló piros-kék, csíkos mintázatú, édesanyák, nagymamák, barátnők által kötött, horgolt sál eredetije Veres György szurkolótársunk ereklyéje. A Vasas-tábor tagjai a hetvenes években kezdték el hordani a klubszíneket az öltözékükön ebben a formában. A majd három méter hosszúságú sálat egyszer a nyak köré tekerve hordták úgy, hogy a rojtokkal szegett vége viselőjének a bokájáig ért. A sálhoz kötődő talán legkülönösebb anekdota 1985-ben, Bukarestben íródott. Akkor a felülmúlhatatlan vízilabdacsapatunk mérkőzött meg a KEK döntőjében a Dinamo pólósaival, Pitești-ben. A visszavágóra egy kis csoportnyi Vasas-szurkoló kísérte el a csapatot, sálakkal a nyakukban. A pályaudvaron átszálláskor belefutottak a Dinamo legnagyobb városi riválisa, a Steaua szurkolóiba. Méregetik a mieinket: ki lehet ez a furcsa magyar csoport, nyakukban földig érő piros-kék sálakkal, pláne az ő csapatuk színeiben? Lévén a román katonacsapat hívei, megegyezően az angyalföldiekkel, piros-kékek. Feszült pillanatok voltak ezek, de a közös szimbólum és a közös ellenfél összehozta a két brigádot, és a Steaua drukkerei együtt szurkoltak a Dinamo ellenében a Vasasnak, annak a feledhetetlen kupagyőzelemnek a napján. A mágikus erejű Vasas-sál így köt össze bennünket, vasasokat generációkon keresztül, évtizedeket átívelve.

Vasas-dalok, rigmusok: „népének”
A közös önszerveződő éneklés, a kórusba tömörülés, az eggyé válás és tartozás, a közös rezgés, a hit és az érzelmek újra átélése. „Örömóda vagy siratódal.”  Az egyszólamú közösséget összekovácsoló atmoszferikus erő, a hierarchia élén álló előénekes vezénylésével. A közös kántálás, a közös „ima”, az együtt ugrálás dübörgése, az összeérzés hangjai.

Gombfoci, az első köldökzsinór
A játék kezdete, az első csapatválasztás, színösszeállítás és kötődés megszületése. Az egymással való, szabályok között történő vetélkedés tanulásának eszköze, a szektorlabda a nagypályás futball modellezése. A falon megjelenő stilizált grafikát a legendás csatár, Izsó Ignác gyűjteményében őrzött Vasas gombfocija mintázta. A gombfoci szerepét a digitalizáció korában felváltották a játékkonzolok, a virtuális térben zajló küzdelmek, futballmenedzselések és online bajnokságok.

A zászlóbontás, a mozgalom működésének kezdete
A szurkolói környezet feldíszítése, a szurkolótábor „bőre”, a front, a ruházat, amely határfelület a belső énünk és a külvilág között, a „Mi” elhatárolását testesíti meg. A bajtársiasság legfőbb szimbóluma, színek hordozója, csapatok azonosítására szolgáló textil. A drapéria a jelenlét jele, rövid, szókimondó üzenet a szurkolótársaknak, az imádott vagy éppen bírált csapatnak, az ellenfélnek. A molinókészítés a kézműves kommuna kreatív alkotói tevékenysége vagy akár egy magányos szurkoló önkifejezése. A kollektív koncepcióalkotás és megvalósítás egyben közösségalkotás is, eszközük az egész kezdetlegestől a kidolgozott, már-már művészi értéket súroló grafika és a tipográfia, az ultramozgalmak korában pirotechnikával elegyítve a látványtervezést.

A kocsma, mint a szurkolói rítus tere
A mindennapokból az ünnepi hangulatba kerülés átmenetének speciális közösségi terei. Szurkolói elbeszélés: „Csori mama kocsmájába jártak a mérkőzések előtt a szurkolók, a Fáy utca és a Frangepán utca sarkán. Az volt az igazi Vasas-kocsma. Kissrác voltam, apámmal mi is rendre betértünk. Csori mama hatalmas termetű és tekintélyű asszony volt. Kocsmai verekedéskor a férfiak közé ugrott, és nyomban rendet teremtett. Apám bement meginni egy korsó sört, én kinn maradtam a kerthelyiségben. Mire odalépett mellém Kádár János, a kezembe nyomott egy főtt tojást és egy szelet csokoládét, majd ő is ledöntötte a saját korsó sörét. Aztán együtt átsétáltunk a stadionba szurkolni.” Ha belépsz a Vasas-buborékba, elmosódnak a társadalmi különbözőségek, oly mindegy, ki vagy, milyen az identitásod, mivel foglalkozol, honnan jöttél, merre tartasz, az elszenderedett kerületi kocsmákban MI vagyunk: az angyalföldiek.

A futballgasztronómia csúcsa: a szotyi
A szotyizás észrevétlenül keríti hatalmába az embert. Ha elkezdjük, lehetetlen abbahagyni. Nyugtatólag hat az agyra, javítja a látást, energikusabbá teszi a szervezetet. A napraforgószemek bővelkednek magnéziumban és rézben, hasznos a vérnyomás és a vércukorszint csökkentésénél, erősíti az immunrendszert, a szívbetegségek kialakulásának kockázata is mérséklődik a szotyolázók között. A sózott szotyi néhány marék mag feltörése után kiszárítja az ajkainkat, az ujjbegyek és fogak állapotának sem tesz jót. Mindezek ellenére, ha szívesen csemegézzük a pörkölt napraforgómagot, ne fosszuk meg magunkat a szenvedély ízének örömétől. 🙂

Szurkolói manifesztumok
– Angyalföldi oral history

Kérdőívet küldtünk a Vasas-függőknek 2017 januárjában. Azt kértük tőlük, osszanak meg velünk emlékezetes történeteket kötődésükről a klubhoz, Illovszky Rudolfról, írjanak érzéseikről, meséljenek történeteket, ami a Vasashoz köthető. Több száz válasz érkezett vissza, egyediek, meghatók, humorosak, szomorúak, emberiek. Mindegyikből érződött a Vasashoz tartozás generációk óta jelen lévő érzése.
A manifesztumok egyfajta közösségi memóriatérkép, ahonnan letapogatható a klubhoz való elkötelezettség, a hagyományozódás tradíciója és mindazok a mikrotörténetek, melyek ugyan a múlt részeit képezik, de abból kiindulva a jelenben is élnek, és a jövőre is kihatnak. A válaszok feldolgozása után 225 darab került ki a falakra a hazai szektorokhoz vezető közönségforgalmi területeken. A válaszokból derül ki, a futballszurkolás apáról fiúra száll, ezért kapta a Keleti lelátó az „Apáról fiúra sétány” elnevezést.
A keleti lelátó alatt a Mezvilág-geometria részeként, Északon a pálya felőli falon, Nyugaton a fedett közlekedőknél jelennek meg a történelemszilánkok névvel megjelölve, így válnak a szurkolók a történetmesélés részévé. A misszióval hagyományt szeretne teremteni a klub, a mikrotörténetek szaporodásával folyamatosan bővíthető installációvá válhat a projekt.

Silent pomp
– A címer

Az indusztriális gyökerekkel rendelkező Vasas Sport Club címerének karaktere a kezdetekben erősen utalt erre a hagyományra: a súlyos talpakkal, üllő formára hajazó betűk, a fém megmunkálásához elengedhetetlen tűz – piros és víz – kék színtani megfelelője együtt alkotta évtizedeken keresztül a Vasast beazonosító jelvényként. A közelmúltban egy stilizálási hullámnak köszönhetően nagymértékben egyszerűsödött a címer karaktere, s jelenleg is ebben a formájában látható.
A címer önmagában a szurkolói társadalom egy szívet megmelengető szimbóluma. Így a csaknem két méter átmérőjű, exkluzív anyagból megálmodott címer a reprezentatív értékkel bíró VIP lobby pultja fölé került.
A milánói alapítású DVNE márka által fejlesztett magas fényintenzitású, önmagában színezett és felületkezelt alumíniumötvözetét használtuk alapanyagként. A különleges fényvisszaverő pigmentációnak és az általunk megtervezett geometrikus háttérmintának köszönhetően a nap különböző szakaszaiban mindig más „arcát” mutatja, és a maga nemes, egyszerű pompájában díszeleg a térben.
Egy különleges történet is összekovácsolta a milánói székhelyű gyártókat a Vasassal.
A Vasas 1967 februárjában elnyerte a Dél-Amerikában rendezett Hexagonal Trófeát, ami a milánói Internazionale közreműködése nélkül nem lett volna lehetséges. Előző évben, 1966. december 8-án a Bajnokcsapatok Európa-kupája nyolcaddöntőjében az Internazionale búcsúztatta a csapatunkat. A két klub barátságos viszonya azonban megmaradt, így amikor 1967-ben az Inter bajnoki elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni a chilei tornán, a Vasas utazhatott helyette, s végül megnyerte a Hexagonal Trófeát, amelynek története azóta is az egyik csúcspontja a csapat múltjának.
Mint majdnem minden milánói, így a Vasas-címer készítői is futballdrukkerek, mi több, a város fekete-kék színű csapatának hű hívei. Azt, hogy a futballrajongás határokat átlépő érzés, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a címer kivitelezésének a végére egy csapatnyi milánói Vasas-drukker is összeboronálódott. 

Ölelgettek, csókolgattak, a kezemet szorongatták, kézről kézre adtak, integettek, kurjongatták, hogy „dizájner úr”... ismerős és ismeretlen vasasok. Én a szurkolók között „adtam át / vettem át” a stadiont. A dizájn elvégzi a dolgát. A súlyos acéltábla-könyv „lapjai” előtt ácsorogva történelemrészleteket olvasnak, az újra átélés élményéről mesélnek nekem. A Mezvilág-geometria egy 64✕4 méteres műtermi háttérré és szelfifallá válik. Az Apáról fiúra rajz előtt sorállásban, apák-anyák-fiúk-lányok-nagyapák-nagymamák egymás kezét fogva háttal fényképezkednek... A szurkolói manifesztumokhoz közel hajolva gyerekek olvassák a régi idők tanúinak személyes történeteit. Zarándokhely lesz ez. Hogy Északon és Nyugaton mi történik, én nem tudom, Keleten vagyok. A tábor régi territoriuma.
Bevallom, könny szökik a szemembe, ha arra a tavaly júliusi péntek estére gondolok. Őszintén szeretném megköszönni nektek, „drága angyalföldi” szurkolók az avatón kapott elmondhatatlan mennyiségű szeretetet, elismerést, örömszavakat, amiket küldtetek felém, mindenféle platformon. Pedig én csak tettem a dolgomat, amire szerződtem... Sok mindenre számítottam, de erre a hatásra, bevallom, nem. Egy nagyon régi szurkolótársunk annyit mondott: olyan ez a stadion, mint egy „bijou”. Ennél tömörebben és kifejezőbben én sem tudnám összefoglalni, mivé is lett az új Illovszky. Az egész úgy kezdődött, hogy írtam egy gratuláló üzenetet az elnök úr következő ciklusához – mert mindig írtam –, és csak annyit szerettem volna hozzátenni: ha lehetséges, ne legyen a lelátóba beleírva székekből, hogy Hajrá Vasas. Azé’ ez egy 108 éves sport- és futballklub. Mi ennél komolyabb szervezet vagyunk. Aztán ez lett belőle. Köszönöm azoknak a szurkolóknak, akik segítettek, mert bár titoktartás fogadalma alatt alkottunk, de mégis kapcsolatba kellett lépnem olykor a mindentudókkal. Köszönöm, hogy végig velem lehetett Veres Gyuri ikonikus, végtelen hosszú, kötött, piros-kék sálja (a Romanszkyé is), itt lógott a szekrényem kilincsén, és ha egy pillanatra is fáradtam a munkában, elég volt odavetni a pillantásomat a hetvenes évekbeli ereklyére. Köszönöm Elnök úrnak, Lacinak, hogy olyan mérhetetlen és feltétlen bizalommal volt felém és a kis csapatunk felé, amelyhez foghatóval munkakapcsolatban még sosem találkoztam megrendelői oldalról. Igyekeztem élni ezzel, és nem visszaélni. A klub és a közösség iránt érzett szeretete, a jó értelemben vett fanatizmusa könnyen ránk ragadt. Atyaként gondoskodott rólunk, ha kellett békített bennünket, ha kellett biztatott, ha kellett vitatkozott értünk és védelmébe vett, mindent megszerzett, amit kértünk ésszerű határokon belül, az agyműtétem idején pedig türelemmel és a legnagyobb empátiával várta a visszatérésemet. Belém égett egy történet... Épp az északi lelátó koncepcióját prezentálom az egyik csütörtöki arculati megbeszélésen.
„Nekem, nem papíron, hanem szóban, egy örök szerződésem van a Vasassal, amíg élek és mozgok, és hívnak, addig én mindig ott leszek” – Illovszky Rudolf, Pásztó, 1999. október 12.
Felolvasom a falra szánt idézetet, amelyet Rudi bácsi egy húsz évvel ezelőtti, pásztói Magyar Kupa-mérkőzésen a megyei I-es csapat ütött-kopott pályáján mondott el a helyi tévének nyilatkozva. Csend támadt. Megfogott a pillanat, pedig összeszedettnek éreztem magam. Jól látom? Törölgeti a szemét? Ennyire elérzékenyült az elnökünk Rudi bácsi gondolatától? Vagy attól, hogy én ezt felkutatom és erre is gondolok? A meetingen folynak a könnyei... ? Vagy tán Rudi bácsi toppant be az értekezletre rápillantani, hogy rendben halad minden az ő Vasasánál? Azon a hosszan délutánba nyúló értekezleten értettem meg, mit jelent az Elnökünk számára a Rudi bácsihoz és a Vasas Sport Clubhoz fűződő viszonya.
Így épült fel a „bijou”, a kietlen ipari táj. Ez az a betonba belekevert hit, acélszerkezetbe hegesztett szeretet, üvegbe edzett elkötelezettség, amit az épület sugároz magából...

Salát Zalán Péter,
az Illovszky Rudolf Stadion
arculati munkacsoportjának
művészeti vezetője

Szignalizáció
– A sárga, a fekete, a Plaak és a „fecskefarok”

Az építészeti gondolatok középpontjában az alapító körülmények szellemisége áll. Mind az épület struktúrájában, mind az építésnél felhasznált anyagokban az indusztriális jelleg, valamint a fémes anyagok dominálnak. A többlépcsős szignalizáció során az épületet körülölelő rozsdamentes acélháló „lapjai” által bezárt szögeket és íveket absztraháltuk, és az ezekből képzett formavilágot alakítottuk, variáltuk oly módon, hogy egyrészről organikusan belesimuljon az épített környezetbe, másrészről pedig funkcióját ellátva felhívó, tájékoztató és útbaigazító jellege ne csorbuljon. Adekvát döntés volt ebben az esetben is a megbízható, strapabíró fémötvözetek mint hordozó anyagok használata. Az információs táblarendszer kialakítása során alapvetően két fő csoportot különböztettünk meg: kültéri és beltéri táblarendszert.
A kültéren, homlokzatra elhelyezett információk tekintetében meghatározó kritériumnak kellett megfelelnie, mégpedig az építészek által megálmodott homogén, egybefüggő szürke falazat megtartása s az ebbe való csupán kismértékű belenyúlás volt. Elsősorban a beléptető kapuk, valamint a jegypénztárak környékére koncentrálódnak az elhelyezett objektumok. Az általunk tervezett, „fecskefarok” elnevezésre hallgató és a klub színeit magán viselő kapukat jelző formák finoman metsződnek bele ebbe a brutalista, letisztult falsíkba, és lépnek párbeszédbe a főhomlokzatot körbeölelő, modern épületdíszítés funkcióval bíró acélhálóval. Ezáltal is érzékenyen sejtetve a külső héj mögöttes tartalmára, azaz a szeretett piros-kék színekre, a hovatartozásra. A külső elemek másik nagy különbsége a belsőkhöz képest a léptékekben, méretekben rejlik. Nyílt terepen a látványhoz olyan külső befolyásoló tényezőket is számításba kellett venni, mint maga az atmoszféra, az évszakok/napszakok által váltakozó jelenségek – eső, napfény, hó – vagy akár ilyen tényező az ember önmagában – mint tömeg. Továbbá szerves részét képezi a főhomlokzatra felszerelt Illovszky Rudolf Stadion, illetve Vasas Sport Club felirata. A monolit acélsodronyfüggönyön a táblákon is használt egyedi tipográfiával szedett kompozíció érdekessége, hogy tükörreflexes anyagának köszönhetően a nap különböző időszakaiban mást és mást mutat. Naplementében tűzvörösen izzik, míg napközben égszínkékbe burkolózik.
A feladat bonyolultabb része a belső információs rendszer kialakítása volt. De miért is? A négy lelátó belső struktúráját tekintve különbözik egymástól, azonban az elhelyezni kívánt információk jellege minden területen ugyanolyan értékkel kellett hogy rendelkezzen. Egy pontos arányrendszert alkottunk meg, amely mind a négy épületelemre működőképes, és következetesen alkalmazható.
Két markáns karaktervonása van: a mindenről leválasztható sárga szín és az élre hajtogatott, illetve különböző szögben megtört, térben kinyúló táblák. A sárga szín több szempontból is alkalmasnak bizonyult a belső terek látványvilágába belehelyezve. A Vasas Sport Club címerének a mindenkori kiegészítőszíne is a sárga – amely az aranyat jelképezi –, amit némelyik korban feltűnően harsány sárgaként alkalmaznak, néha pedig aranysárgával, esetleg valóban arany színnel, mint a jelenben is. A sárga szín talán ennél még fontosabb karakteressége az magából a színnek a fizikai tulajdonságából ered: a sárga szín terpeszkedő szín, azaz optikailag a szemünk a sárga színű foltokat nagyobb területűnek észleli, mint ami a valóságos mérete lenne. A sárga alapon fekete színű betűk együttes kontrasztja lehetővé teszi egyben a különböző fokú látássérültek tájékoztatását, ami szintén tervezőként alapvetés volt számunkra.
A táblákon használt információk egy általunk kiválasztott kortárs betűcsaládhoz tartoznak. A francia betűtervező, Damien Gautier – Stúdió 205TF – által tervezett Plaak elnevezésű fontcsalád, melynek inspirációját a fémből készült francia utcatáblák formavilága adta, és az a sajátosság, amit a műfaj igényel, azaz a jelentősen eltérő hosszúságú utcaneveket egyazon méretű táblákon biztonsággal és jól olvashatóan jelezni lehessen. A terek nagyvonalúsága vagy éppen ezeknek ellenkezője, a terek szűkössége, behatároltsága határozta meg a táblákon használt betűk vastagságát – metszettípusát – és méretét. A korszerű és friss tipográfia mellett egy teljesen új, egyedi, arculatba illeszkedő ikonrendszert is született a stadionarculat részeként. A piktogramok vonalvezetése és metszéspontjai szintén alkalmazkodtak az épület építészeti megoldásaihoz.
A belső szignalizációs rendszer egy horizontális rétegződést is tartalmaz. Beszélhetünk normál szurkolói területekről, valamint kiemelt, nagyobb presztízzsel rendelkező – VIP – területekről. A kiemelt terek belső kialakítottsága önmagában már díszesebb és tömörebb, így a táblarendszert is ily módon kellett átstrukturálni. A színarányok megfordultak, s az elegánsabb fekete alapon sárga feliratú jelzések kerültek be az igényesebben kialakított terekbe. Ezeknek a helyszíneknek a tagoltsága és szabdaltsága arra ösztönözte a tervezési folyamatokat, hogy formailag és méretben variálhatóbb rendszer kerüljön kialakításra. A „kobra” ragadványnevet kapta ezen táblák együttese.
Összességében a karakteres forma és színvilág megadja a – mind a külső mind pedig a belső – tereknek azt a határozottságot, amitől egy jóleső érzés támad bennünk, de nem lépi túl azt a határt, hogy beleavatkozzon a terek belsőépítészeti jellegébe, mindvégig szem előtt tartva elsődleges funkcióját: a többszintű információ gyors és érthető átadását.